FIGYELEM!

Az alábbi szolgáltatást bárki a saját mobiltelefonján, bármilyen technikai átalakítás vagy változtatás nélkül elérheti. Természetesen ez a megoldást inkább csak játéknak, technikai érdekességként tettük közzé. Ne felejtsük el, hogy csak olyan esetekben használjuk ezt a megoldást, ha nem sértünk vele személyiségi jogokat, pl: bébi-felügyelet. Egy mobiltelefont bizony nehéz lehallgatni, viszont minden mobiltelefont gyorsan és könnyen lehet lehallgató készülékké változtatni. Az alábbiakban megmutatjuk, mit kell ehhez tennünk.

A lehallgatáshoz két telefonra lesz szükség, továbbá néhány beállítást is meg kell változtatnunk a mobil készülék menüjében.  Ebből talán már ki is derült, hogy a két telefon közül legalább az egyiknek egy mobilnak kell lennie. Ezt a készüléket fogjuk majd „poloskaként” használni, a második telefon lehet vonalas is, ezzel fogjuk majd felhívni a lehallgatót.

Állítsuk be a mobiltelefonon a néma üzemmódot. Figyeljünk arra is, hogy ez az üzemmód a rezgést is letiltsa, mert ez is lebuktathatja az elrejtett készüléket. Ezután állítsuk be az automatikus hívásfogadást. Ezt a funkciót kevesen és ritkán használják, pedig a legtöbb mobilban megtalálható. Ha ez be van kapcsolva, akkor a beérkező hívást automatikusan fogadja a telefon, azaz nem kell rajta semmit megnyomni, kinyitni, hogy létrejöjjön a kapcsolat. Ezt a szolgáltatást főleg autós használatra találták ki, így egyes telefonoknál a tartozékok beállításánál találjuk meg. Az is előfordulhat, hogy csak akkor lehet aktiválni, ha a mobilhoz head-setet csatlakoztatunk.

A telefon előkészítése után helyezzük el a mobilt a lehallgatni kívánt területen, lehetőleg olyan helyen, ami nincs szem előtt, de ahonnan mindent jól hallani.Ezután egy másik telefonról csak tárcsáznunk kell a mobil számát, és már hallhatjuk is, miről beszélnek annak környezetében. Lehallgatás mobiltelefonnal: menüben talál olyan mobiltelefont ami önmagában, head-set alkalmazása nélkül is tudja ezt a környezet lehallgatás funkciót. A készüléket kizárólag kisgyermekek felügyeletére használhatja!

Szaküzlet címe:
2120 Dunakeszi, Fő u. 115.

Értékesítő:
Pauliny Roland
Távközléstechnikai mérnök
Tel.: +36-20-399-1387
E-mail: info@poloska.com
Kiszálló műszerész:
Richkly Zoltán
Biztonságtechnikai mérnök
Tel.: 36-20-925-2406
E-mail: info@poloska.com

Non-stop hibabejelentés:
Fax: +36-1-425-3528

Üzlet téli nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 10:00 - 16:00 h
Szombat - Vasárnap: változó